A fekete macska medálja

1. fejezet

Oscar, a kék macska, mindig rejtélyesen jelent meg Gracie Simpson életében, és különös módon segített neki a titkok megoldásában. Most azonban valami furcsa történt vele. Már nem volt olyan élénk és kíváncsi, mint régen. Nem tűnt öregnek, a mozgása és a bundája ugyanolyan szép volt, de a tekintete üres lett, mintha máshol járna.

Eleinte Gracie nem foglalkozott ezzel. Oscar még mindig mellette volt, de hiányzott belőle az a lelkesedés, ami korábban összekötötte őket.

Egy este Gracie megszólította:
– Mi van veled, Oscar? Emlékszel, amikor segítettél megtalálni a titkos ajtót a Kígyók sírjában?

A macska csak nyújtózkodott, ásított, majd elfordult. A szeme már nem csillogott úgy, mint régen. Olyan volt, mintha valami hiányozna belőle.

Ahogy teltek a napok, Oscar egyre furcsábban viselkedett. Nem ment többé Gracie-vel a feltárásokra, és sokszor nem is reagált rá. Mintha nem is ebben a világban lett volna.

Egyik este, amikor Gracie egy régi fáraó elfeledett sírját fedezte fel, Oscar hirtelen felállt. Gracie reménykedett, hogy visszatér a régi önmaga.

De a macska csak állt, és furcsán nézett rá. Aztán elindult a templom egy sötét sarka felé, ahol addig Gracie nem vett észre semmit. Az árnyékok között eltűnt, noha előtte még egyszer visszanézett.

Gracie ekkor megértette, hogy valami nagyobb erő áll a háttérben. Valami elhívta Oscart. Talán köze van ahhoz a sírhoz is, amit talált… és talán Oscar sosem volt teljesen hétköznapi macska.

Ezután Gracie egyedül folytatta a munkát. De néha úgy érezte, mintha a sötétből két halványkék szem figyelné.

Tudta, Oscar még létezik valahol. Csak már nem ugyanaz.

2. fejezet

Egy este Gracie gyenge lámpafénynél a régi jegyzeteit rendezte. A megsárgult papírok között keresgélt, a szoba pedig csendes volt. Oscar a szőnyegen feküdt, és nem mozdult. Aztán Gracie hirtelen megállt. A kezében tartott lapot lassan leengedte.

Sötét árnyék mozdult meg a szoba sarkában , és gyorsan végigcsúszott a fal mellett. A levegő lehűlt, jeges fuvallat söpört végig a helyiségen. Az ablak hangtalanul becsukódott, a függöny megrezdült, majd teljesen elcsendesedett minden.

Gracie érezte, hogy valami nincs rendben.

Ekkor egy fekete macska lépett elő a sarokból . A bundája fényesen csillogott, a szeme sárgán izzott. Nyugodtan, lassan közeledett felé.

Gracie hátrébb lépett.
– Hogy jutottál be ide?

A macska nem válaszolt. Csak Oscarra nézett.

Oscar továbbra is mozdulatlan maradt.

Ekkor Gracie fejében megszólalt egy hang, tisztán és határozottan:

– Nem az számít, ki vagyok. Az számít, miért nem figyelsz arra, aki mindig melletted volt. Már rég tudod, hogy Oscarral valami nincs rendben.

Gracie megdöbbent.
– Te beszélsz?

A macska enyhén biccentett.

– Miért viselkedik így? – kérdezte Gracie.

A fekete macska odalépett hozzá, és finoman hozzáért a lábához.
– Ő már nem keresi a titkokat. Nem figyel, és az igazságot sem keresi többé. Én ezt látom, és én irányítom is. Oscar már nem önmaga.

Gracie lassan Oscarra nézett. A macska felnyitotta a szemét, azonban a tekintete üres és távoli volt.

– Mi történik veled? – kérdezte halkan.

A fekete macska felnevetett.
– Neki most az a dolga, hogy lassan teljesen kiürüljön. Te pedig hamarosan rájössz, hogy nem vagy szabad.

Gracie ökölbe szorította a kezét.
– Oscar, ébredj fel!

Oscar felnézett, de nem szólt, és nem tért vissza önmagához.

A fekete macska elégedetten dorombolt.
– Túl késő. Most már én irányítok. És te is lassan eltűnsz a sötétségben.

A szoba levegője egyre nehezebb lett. Az árnyékok megnyúltak a falakon, a fény pedig gyengülni kezdett.

A fekete macska szeme két izzó pontként világított a sötétben.

3. fejezet

Gracie napok óta próbálta kideríteni, mi történt Oscarral, de egyre kétségbeesettebb lett. A macska viselkedése napról napra furcsább volt, és Gracie érezte, hogy valami komoly dolog áll a háttérben.

Egyik éjjel, amikor már minden elcsendesedett körülötte, leült a gyenge lámpafény mellé, és elővette a régi feljegyzéseit. Poros jegyzetek, megsárgult lapok és régi térképek hevertek előtte. Remélte, hogy talál valami utalást, ami segít megérteni a történteket. Ahogy lapozgatott, egy régi, megviselt pergamen akadt a kezébe. A szélei foszladoztak, a tinta megkopott rajta. A sarkában egy alig olvasható mondat állt:

"Ha a kék macska elveszíti a szellemét, a fekete árnyék veszi át az uralmat."

Gracie sokáig nézte a sort. Összeszorult a gyomra. Egyre erősebben érezte, hogy ez nem véletlen. Az utóbbi hetek eseményei túl különösek voltak ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja őket. Ez a mondat mintha pontosan Oscar állapotát írta volna le.

Azonnal kutatni kezdett. Elővette a régi naplókat, mitológiai könyveket és legendákat. Jegyzetelt, összehasonlított, és próbálta összerakni a darabokat. Több helyen is talált utalást egy különös lényre: egy fekete macskára, akit az ókori egyiptomiak Mau–Nebetnek, az Éjszaka úrnőjének hívtak. A leírások szerint ez a lény képes volt mások lelkét elvenni, és irányítani őket. A történetek azt is említették, hogy évszázadokkal ezelőtt egy elhagyott templomba zárták, hogy ne okozhasson több bajt.

Ahogy egyre több forrást átnézett, Gracie-ben lassan összeállt a kép. A fekete macska, akivel találkozott, nem egy egyszerű állat volt. Egy régi, veszélyes erő tért vissza.

A kutatás közben a könyvtár egy eldugott részében egy újabb pergamenre bukkant. Ez még rosszabb állapotban volt, de a közepén egy kézzel rajzolt térkép jól kivehető maradt. A térkép egy titkos helyet jelölt a sivatag közepén. Mellette rövid, rejtélyes szöveg állt:

"Ott, ahol a nap nem éri el a földet, és a homok őrzi a halottak nevét, áll egy templom. Ott található a lélek elixírje és a sötétség medálja. Csak az találja meg, aki szembe mer nézni önmagával."

Gracie szíve gyorsabban vert. Ez volt az első konkrét nyom. A legendák, amelyeket eddig csak töredékesen ismert, most hirtelen valóságosnak tűntek. A leírások szerint a templom mélyén rejtőzött a lélek elixírje, amely képes megtörni a fekete árnyék hatalmát, és visszaadni a lelkek szabadságát. Ugyanakkor ott volt a sötétség medálja is, a fekete macska erejének forrása. Ha ezt nem pusztítják el, a gonosz továbbra is jelen marad.

Lassan végighúzta az ujját a térképen. Az út hosszú és veszélyes volt: homokdűnéken, elfeledett romokon és régi sírok között vezetett a templomhoz. Elképzelte az utat, a hőséget, a veszélyeket, de egy pillanatig sem habozott.

Tudta, hogy el kell indulnia. Meg kell mentenie Oscart.

4. fejezet

Másnap reggel, amikor a nap első fénye áttört a sivatag felett gyülekező homokfelhőkön, Gracie elindult a térkép útmutatása alapján. A szél erősen fújt, a homok csípte az arcát, de nem állt meg. Tudta, hogy most már nincs visszaút.

Hosszú órák után végre megpillantotta a templom romjait. A látvány megállította egy pillanatra. Az épület hatalmas volt, még félig eltemetve is. A falakból aranyszínű kövek villantak ki a homok alól, és a régi díszítések még mindig látszottak, bár megkoptak az időtől. Halványan kirajzolódtak hieroglifák és istenalakok a falakon, amelyek egy letűnt korszakról meséltek. A bejáratot egy masszív kőkapu zárta le, tele mély karcolásokkal, mintha valaki vagy valami próbálta volna feltörni.

Gracie belépett a romok közé Oscarral a karjában. Bent a hő hirtelen eltűnt, és hideg, mozdulatlan csend vette körül. Lépése élesen visszhangzott a kövön. A falak nedvesek voltak, és a porréteg alatt különös, régi jelek bukkantak elő, ahogy végighúzta rajtuk a kezét. Az egyik szimbólum hirtelen ismerősnek tűnt. Letörölte róla a port, és megérintette.

Egy halk, mély kattanás hallatszott. A fal lassan megremegett, majd egy keskeny ajtó nyílt meg benne. A mögötte húzódó sötétség sűrű volt, és nem engedett betekintést. Gracie vett egy mély levegőt, és belépett.

A folyosók egyre szűkültek, a levegő nehézzé vált. A falak itt már kopottak és repedezettek voltak. Végül egy nagy, kör alakú terembe ért. A közepén egy masszív kőasztal állt. A por vastagon fedte, mintha évek óta nem nyúltak volna hozzá.

Egy megsárgult tekercs feküdt az asztalon, mellette egy fekete macskafejet ábrázoló medál lógott egy rozsdás láncon. A medál sötéten csillogott. Mellette egy homokóra állt, amelyben már csak néhány szem homok peregett lassan lefelé.

Ekkor a levegő hirtelen megváltozott. A hőmérséklet zuhanni kezdett, és a terem sarkából sötétség gyűlt össze. Lassan kirajzolódott egy alak a sötétségből. A fekete macska szelleme. Árnyékszerű teste mozgott. A szeme vörösen izzott.

A szellem körbejárta Gracie-t, majd megállt előtte.
– Elérkeztél az első próbához – mondta hideg, visszhangzó hangon. – Ha a medált akarod, válaszolnod kell egy kérdésre. Ha helyesen felelsz, a tiéd. Ha nem… mindened elveszik.

Gracie szorosan tartotta Oscart, majd letette maga mellé. A keze remegett, de a hangja határozott maradt.
– Kérdezz.

A szellem lassan mozgott a teremben, mintha élvezné a pillanatot.
– Mi az, amit nem látunk, mégis minden pillanatban szükségünk van rá? Ott van, amikor nem figyelünk rá, és nélküle semmi sem maradna életben.

Gracie gondolkodott. A csend szinte nyomta a fülét, a levegő nehéz volt. Körbenézett a poros teremben, és érezte a saját légzését. A válasz hirtelen egyértelmű lett.

– A levegő – mondta ki.

A szellem megállt. Egy ideig nem szólt semmit. Aztán lassan bólintott.
– Helyes. A levegőt nem látjuk, noha nélküle nincs élet. De ez csak az első lépés.

A szellem lassan feloszlott, és eltűnt a sötétben. A terem újra csendes lett.

A medál ott maradt az asztalon. Gracie odalépett, és óvatosan felemelte. A fém hideg volt, és furcsán nehéz. Ahogy megérintette, a lánc halk csilingeléssel mozdult.

A terem másik oldalán ekkor egy újabb ajtó nyílt ki lassan, hangtalanul. A résen halvány fény szűrődött ki.

Gracie tudta, hogy ott van az elixír. A megoldás másik fele.

Mély levegőt vett. A következő lépés veszélyesebb lesz, mint bármi eddig. De már túl messzire ment ahhoz, hogy visszaforduljon.

5. fejezet

Gracie belépett a hatalmas terembe Oscarral a karjában. A macska gyenge volt, a teste nehéznek tűnt, és szorosan a nőhöz bújt. A levegő bent hűvös és mozdulatlan volt, a szürke fényt a magas, repedezett nyílásokon beszűrődő nap még komorabbá tette. A falakat teljesen beborították a régi egyiptomi motívumok: istenek alakjai, csillagképszerű minták, és ismeretlen jelek, amelyek mintha figyelték volna őt. Egy masszív kőoltár állt a terem közepén. Fölötte egy üvegcsében zöldes-arany fény kavargott, lassan pulzálva, mintha élne. A látvány egyszerre volt gyönyörű és nyugtalanító. Az oltárt három kőszobor vette körül: egy kígyó, egy sakál és egy sólyom. Mindegyik mereven nézett előre.

Az oltár előtt egy kőlap feküdt három mélyedéssel. A felszínébe vésett szöveg alig volt már olvasható, de a jelentése egyértelmű volt:

"Aki az élet italát akarja, helyezze sorrendbe az őrzőket a rend törvénye szerint. Egyetlen hiba, és a sötétség elnyel mindent."

Gracie felnézett a falakra. Ott három jelenet volt kifaragva: a kígyó a földön, a sakál mellette, a sólyom pedig felettük. A sorrend lassan összeállt a fejében.

Ekkor hirtelen halk kattanás hallatszott. Egy rejtett szerkezet életre kelt a falban. Egy homokóra indult el a terem egyik sarkában . A finom homok szemcséi gyorsan peregni kezdtek lefelé.

Gracie azonnal megértette, kevés ideje van. A kígyó szobrát gyorsan az első mélyedésbe tette. Egy halk, mély kattanás jelezte, hogy helyes. A sakál következett, amit óvatosan a második helyre illesztett. A kő ismét reagált, a szerkezet élőnek tűnt. A harmadik, a sólyom még hiányzott. Ahogy Gracie mozdult, a föld hirtelen megremegett. Egy pillanat alatt beszakadt alatta a padló.

Egy rövid, elfojtott kiáltással zuhant le Oscarral együtt. A sötétség körülölelte őket, a levegő süvített mellettük. Gracie ösztönösen szorította magához Oscart, próbálta védeni, amennyire tudta.

A zuhanás végén kemény talajba csapódtak. A por felkavarodott, köhögve próbált levegőt venni.

Egy szűk, alacsony folyosón találták magukat. A falak nedvesek és kopottak voltak, a levegő pedig nehéz és dohos. Gracie gyorsan felkapta a zseblámpát, és körbevilágított.

A folyosó mindkét oldalán nyitott kamrák sorakoztak. Az elsőnél megállt.

A fény halott, mumifikált macskákra esett. Némelyik be volt csavarva régi vásznakba, mások csupasz csontvázként feküdtek. Volt, amelyik még nyakában aranyozott amulettet viselt, mások mellett viaszszerű pecsétek maradtak, amelyek kesernyés szagot árasztottak.

Egy kőlapra ez volt vésve:

"A fekete úr lelkének árnyékai."

Gracie továbbment, és minden kamra ugyanazt a nyugtalanító képet mutatta: különböző macskák, különböző korszakokból, mind bezárva, elfeledve. A hely egyre inkább nem sírnak, hanem börtönnek tűnt.

Egy távoli hang hallatszott, kaparászó zaj volt a sötétből.

Gracie megállt. Rájött, ezek nem egyszerű maradványok. Ezek lelkek, amiket valami itt tart fogva.

A folyosó szűk kanyarokkal és elágazásokkal folytatódott. Gracie lassan haladt, minden sarkot bevilágítva. A levegő egyre hidegebb lett, a csend egyre nyomasztóbb.

Egy pillanatra mozgást látott. Egy karcsú, macskaszerű árny suhant át előtte, majd eltűnt egy másik járatban. Nem állt meg, csak követte a nyomot. Hosszú bolyongás után a levegő hirtelen tisztább lett, és halvány fény derengett előtte. Egy enyhén emelkedő folyosón egy régi, félig omladozott nyílás nyílt meg a falban. Átbújt rajta és visszajutott a főterembe. Ugyanott volt, ahonnan lezuhant.

A falakon újra ott volt a három jel: kígyó, sakál, sólyom. Most már minden értelmet nyert. A sorrend világos volt. A sólyom került a harmadik helyre. Amint a helyére tette, a terem megremegett. A kőoltár mozdult, majd lassan kinyílt. A zöldes-arany elixír felszabadult, és fénye betöltötte az egész helyiséget.

Gracie óvatosan a kezébe vette az üvegcsét. A fény meleg volt, élő, mintha reagálna rá.

Tudta, hogy most jön a döntő pillanat.

Elővette a medált, és ráöntötte az elixírt.

A medál azonnal felsikoltott egy torz, fájdalmas hangon, és a templom megremegett. A sötétség, amely Mau–Nebet ereje volt, még egyszer próbált ellenállni, de a repedések végigfutottak rajta.

A medál darabokra tört.

A sötétség szétesett, és eltűnt a levegőben.

Oscar teste megmozdult Gracie karjában. A szeme lassan kitisztult, a kék szín visszatért, és a gyengeség eltűnt. Lassan újra önmaga lett.

Gracie ekkor tudta, a harc véget ért.