Hamis halhatatlanság

1. fejezet

A Beni Szuef Múzeum raktára zsúfolt volt, a mennyezetről lógó neonlámpák hideg fénye szürkés árnyalatot adott a polcoknak és a tárgyaknak. Gracie Simpson már megszokta ezt a nyugodt, kissé komor légkört. Épp Hosnival, fiatal egyiptológus asszisztensével dolgozott, amikor a sarokban néhány kartondobozt kezdtek el arrébb pakolni. Egyszer csak Hosni felkiáltott:

– Nézd, Gracie! Ez itt egy szarkofág… és egészen jó állapotban van!

Gracie közelebb lépett. A fából készült koporsót vastagon belepte a por, mintha szándékosan feledték volna el. Ujjával végighúzta a fedél peremét, s az alóla előbukkanó hieroglifák ismerős, ám valahogy elnagyolt formákat mutattak.

– Hm… ez érdekes – morogta, majd Hosnira pillantott. – Segíts nekem felemelni a fedelet.

Ketten együtt emelték meg. A szarkofág belsejében egy ép, gondosan bebalzsamozott múmia feküdt. A vászonrétegek szorosan simultak a testhez, az arcvonások meglepően tisztán kivehetők voltak. Valami azonban Gracie figyelmét azonnal megragadta: a mellkas mellett, a bal kar alatt, egy összehajtogatott papirusz lapult.

Gracie szíve megdobbant. Valami nem illett a képbe. Egy múmia, amely ennyire épen fennmaradt, ritkaság volt. Szinte lehetetlen.

– Mintha csak tegnap halt volna meg – suttogta önkéntelenül.

Hosni összevonta a szemöldökét.

– De hát ez lehetetlen…

Gracie nem válaszolt azonnal. Ujjai finoman végigsimítottak a vászon textúráján, majd megálltak a mellkas közepénél, ahol egy amulett feküdt. A darab stílusa hitelesnek tűnt, de Gracie szakértői szeme észrevette a túl tökéletes vágásokat, a túl tiszta vonalakat.

– Tudod, Hosni – szólalt meg lassan –, az egyiptológusok régi tréfája, hogy a múmiák mindig többet rejtenek, mint amit elsőre látunk. De ez… – elhallgatott, majd sóhajtott. – Ez a test valahogy túlzottan is jól megőrzött.

Hosni nyelt egyet.

– Akkor hívjuk a kapitányságot?

Gracie egy pillanatig habozott. A régész szíve azt akarta, hogy leletként kezelje. De a tudósi ösztön figyelmeztette: ez már nem csupán régészet.

– Igen – bólintott végül. – És kérlek, senki mást ne engedj ide, amíg nem tudunk meg többet.

Ahogy a szarkofág fölé hajolt, a neon hideg fénye megcsillant a vászon fehér szálain.

2. fejezet

A Beni Szuef Múzeum laborja a maga módján mindig lenyűgözte Gracie-t; a fényes acélasztalok, a mikroszkópok, a tisztítóeszközök rendje éles ellentétben állt a raktár kaotikusságával. Most azonban nem a rend nyugtatta, hanem a múmia jelenléte, amelyet gondosan a vizsgálóasztal közepére helyeztek.

Gracie latexkesztyűt húzott, majd egy vékony fénycsíkot vezetett végig a vászonrétegeken. A textília szálai olyan tiszták voltak, mintha nem telt volna el évezred, hanem mindössze néhány év. Az illat is más volt: a balzsam keveredett valami szúrós, modern vegyszerrel.

– Ez nem normális – mormolta magának. – Nem lehet ennyire ép.

Ajtó nyikordult, és belépett Sabri Ramon. Magas, komoly férfi volt, rendőrkapitányi tekintéllyel, de arcán most őszinte kíváncsiság tükröződött.

– Szia Gracie – mondta, kissé biccentve. – Régen találkoztunk. Úgy tűnik, egy szarkofág miatt kell találkoznunk ismét.

Gracie elmosolyodott, bár inkább idegesen.

– Vagy egy bűntény miatt.

Sabri közelebb lépett, rápillantott a testre, és összevonta a szemöldökét.

– Valóban… nem úgy néz ki, mint a többi múmia, amit láttam.

– Pontosan ezért hívtalak – felelte Gracie. – Régészeti szempontból a test gyanúsan friss. Ha valóban ókori lenne, a vászon sárgult, a bőr pergamenszerű, a vonások szinte felismerhetetlenek. Ez itt… – a vászonra mutatott – …olyan, mintha tegnap készítették volna.

Sabri figyelmesen hallgatta, majd elővett egy jegyzetfüzetet.

– Akkor a múzeum nem csak műkincs őrzéséről van szó, hanem potenciális gyilkosságról is.

Gracie érezte, hogy szíve gyorsabban ver. Ritkán találkozott olyasmivel, ahol az ókor és a jelen ilyen ijesztően fonódott össze.

– DNS- és radiokarbon-vizsgálatra van szükség – folytatta határozottan. – Ezek döntik el, hogy mikor halt meg valójában. És… – megállt, a test arcára nézve – …talán ki is derül, ki volt ő.

Sabri bólintott.

– Intézkedem, hogy a mintákat Kairóba küldjük. De Gracie, legyél óvatos. Ha valóban gyilkosság rejlik mögötte, akkor valaki nem akarta, hogy ez a test napvilágra kerüljön.

Gracie a férfi szemébe nézett. Nyers őszinteséget látott benne. És egy figyelmeztetést, amit jobb, ha komolyan vesz.

Ahogy Sabri kilépett a laborból, Gracie egy pillanatra egyedül maradt a múmiával. A csöndben a neonlámpa halkan zümmögött. Ujjával ismét végigsimított a vászon szálain. A test hideg nyugalmat árasztott, de a gondolat, hogy talán öt évvel ezelőtt még élő ember volt, jeges borzongást keltett benne.

3. fejezet

A Kairói Egyiptomi Múzeum laborja rideg és modern volt, üvegfalakkal elválasztott helyiségekkel, ahol fehér köpenyes szakértők jártak-keltek, kezükben aktákkal vagy kémcsövekkel. Gracie számára ez mindig furcsa kettősséget jelentett: az ókor titkai egy high-tech világban kaptak új értelmet.

Az egyik üveg mögött, a steril asztalon, ott feküdt a test. A szállítás során hűtött konténerben érkezett, de most, a neonfény alatt, még nyugtalanítóbbnak tűnt. Gracie figyelte, ahogy a technikus finoman mintákat emelt ki a vászon alól, majd apró ampullákba zárta őket.

Sabri a háttérben állt, összefont karokkal, mozdulatlanul. Arcán fegyelmezett türelem, de a szeme arról árulkodott, hogy ő is feszülten várta az igazságot.

Az orvosszakértő, dr. Khaled, végül előlépett. Kezében egy mappa volt, amit komótosan kinyitott.

– A DNS-vizsgálat kimutatta, hogy a test egy férfié, harmincas éveiben. A halál oka: légúti elzáródás, valószínűleg kézi fojtás vagy fulladás. A radiokarbon-vizsgálat szerint… – szünetet tartott, és Gracie szíve kihagyott egy ütemet – …a halál időpontja nem több, mint öt évvel ezelőtt.

Csend ereszkedett a laborra.

Gracie érezte, ahogy hátán végigfut a hideg. Öt év. Egy múmia, amelynek ősi jegyeket kellene hordoznia, valójában egy modern ember volt, akit valaki kegyetlenül megölt, majd rituálészerűen mumifikált.

– Tehát gyilkosság – szólalt meg halkan Sabri. A hangja mély és komoly volt, mintha csak maga is nehezen hitte volna el.

Gracie a test felé fordult. Arcát a vászon alól kirajzolódó vonásokra szegezte. Túl élő, túl közeli. Nem ókori ember.

– Ez… – szólalt meg végül – …nem lehet véletlen. Valaki pontosan tudta, hogyan kell egy ősi temetkezést imitálni. Nemcsak a testet konzerválta, de mellé amulettet tett, papiruszt helyezett, szarkofágba zárta. Minden részletet megtervezett.

Sabri lassan bólintott.

– Vagyis nemcsak gyilkos, hanem hamisító is.

Gracie szeme találkozott a férfiéval. Tudta, hogy mostantól nem régészeti titkot kutat, hanem egy bűnügyi nyomozás részesévé vált.

Az üvegfal túloldalán a technikus újabb szkennelést indított. A monitoron a test belső rétegei jelentek meg, fekete-fehér árnyalatban. A kép ijesztően tiszta volt, akárcsak maga a titok; egy modern ember, aki az ókor bőrébe bújt, hogy öröklétet színleljen.

Gracie ökölbe szorította a kezét.

– Ki voltál? És ki gondolta úgy, hogy így kell halhatatlanná tennie téged?

4. fejezet

Miután visszatértek Kairóból Beni Szuefbe, Gracie alig várta, hogy újra kézbe vehesse a titokzatos papiruszt. A múzeum szövegarchívumának félhomályos termében óvatosan terítette szét a pergament a hosszú, üveglapos asztalon. A fénycsövek hideg világítása alatt minden vonás, minden festékfolt ridegen látszott. Az őr a sarokban figyelt, de a nő mozdulatai oly magabiztosak voltak, hogy szinte rítusnak tűnt, ahogy előkészítette a nagyítót és a puha ecsetet.

A papirusz első pillantásra lenyűgöző volt: díszes hieroglifák, aranyozott szegély, mintha egy eddig ismeretlen herceg titkos történetét rejtené, ám Gracie-t nem az illúzió érdekelte. A szemét azonnal megütötte egy rosszul formált madárszimbólum.

– Ez… ez nem lehet IV. dinasztiabeli írásmód – mormolta maga elé Gracie, miközben ujjával óvatosan végighúzta a szöveg szélén.

A vonalak túl határozottak voltak, a hieroglifák formái pedig úgy tűntek, mintha valaki gondosan lemásolta volna őket egy tankönyvből, nem pedig egy korabeli írnok vetette volna papiruszra. A tinta sötétebben csillogott, mint ahogy az évezredek alatt kifakult pigmentektől elvárható lett volna, és az anyag rostjai furcsán egyenletesnek hatottak. Gracie egy apró mintát emelt a fény felé: a szálak közé szivárványosan csillanó bevonat tapadt; modern tartósítószerek, mesterséges gyanták nyoma.

Szíve egyre hevesebben vert. Ez nem egy amatőr hamisítvány volt, amit egy lelkes gyűjtő készített a hírnév reményében. Ez a papirusz nem véletlen hamisítvány volt, hanem tudatosan készítették, hogy mindenki elhiggye, egy valódi, szenzációs ókori felfedezésről van szó. Valaki alaposan ismerte a régészeti vizsgálatok módszereit és mindent megtett, hogy kijátssza őket.

Sabri Ramon halkan lépett be a terembe.

– Úgy nézel rá, mintha egy bűnügyi helyszínen lennél – jegyezte meg.

– Mert pontosan az – felelte Gracie, le sem véve a szemét a hieroglifákról. – Nézd ezt a jelet… és ezt itt. Utólag másolták. Egy modern kéz munkája.

Sabri közelebb hajolt, és csak hümmögött.

– Vagyis az ősi herceg meséje is csak egy fedősztori?

– Pontosan. Valaki nem csupán elrejtett egy holttestet a múlt kulisszái közé, hanem megteremtette a teljes díszletet. Egy színdarabot, aminek minden kelléke hazugság.

Gracie ujjai remegtek, miközben a papirusz fölött tartotta a nagyítót. A hieroglifák között ott lappangott a modern világ lenyomata, és egy újabb, sokkal sötétebb kérdés: ki és miért fáradozott azon, hogy egy gyilkosságot az ókori halhatatlanság illúziójával leplezzen?

5. fejezet

Gracie egy héttel később a Fajjúm felé tartó autóbusz ablakából figyelte a napfényben vibráló, sivatagos tájat. A dűnék mögött lassan kibontakozott a város képe, s vele együtt a Minia Múzeum egyszerű, mégis tekintélyt parancsoló épülete.

Sabri Ramon már az ajtóban várta. Uniformisa most is makulátlan volt, de arcán látszott a kialvatlanság. Ahogy kezet fogtak, fáradtan megszólalt:

– Tegnap este kaptam a hívást. Azt mondták, jobb, ha te is látod, mihez van szerencsénk.

A belső udvaron keresztül egy raktárhelyiségbe vezette, ahol egymás mellett sorakoztak a szállítóládák, mindegyiken a vámhatóság pecsétje. A helyiség levegőjét nehéz gyantaszag lengte be, amely azonnal megcsapta Gracie érzékeny orrát.

– Lefoglalt szállítmányok – magyarázta Sabri. – Egy alexandriai kikötőből indultak volna Európába.

Gracie közelebb hajolt az egyikhez, s amikor a láda fedelét leemelték, a gyomra görcsbe rándult. Ott feküdt előtte egy újabb múmia, tökéletesen bandázsolva, mellkasán apró amulettel. A vászon azonban túlságosan fehér volt, a balzsam túl édes illatot árasztott.

– Nem… – suttogta. – Ez ugyanaz a kéz, mint a Beni Szuef-i esetben. Ugyanaz a módszer.

Sorban nyitották a ládákat. A tartalmuk szinte hátborzongató ismétlésnek tűnt: arcok, melyek túl jól megőrződtek, mintha valaki iparszerűen gyártotta volna az óegyiptomi holttesteket.

Sabri feszült figyelemmel követte Gracie minden mozdulatát.

– Tehát nem egyetlen eset volt – jegyezte meg komoran. – Ez egy üzlet. Egy hálózat.

– És ha igazam van – felelte Gracie, miközben ujjával végigsimított az egyik bandázs finom szálain –, akkor valaki modern mumifikálási technikákat alkalmaz. A gyanta összetétele, a vászon szövése, a vágások helye… mind tudatos munka. Ez nem sarlatánság. Ez szakértelem.

A rendőr arca megkeményedett.

– Akkor nemcsak egy gyilkost, hanem egy egész szervezetet kell lelepleznünk. És te vagy az első, aki észrevette a mintát.

Gracie érezte, ahogy a mellkasában egy pillanatra összeszorul a levegő. A felfedezés izgalma összekeveredett a félelemmel. Ha valaki ennyire mesterien képes volt élet és halál határán játszani, vajon mennyire lesz hajlandó megvédeni a titkát?

6. fejezet

Gracie belépett a Fajjúmi rendőrkapitányság kihallgatótermébe, Sabri pedig mellette haladt. Az ügyön közösen dolgoztak, és Sabri közben részletesen beszámolt a legfrissebb fejleményekről: csak néhány napja sikerült elfogniuk a gyanúsítottakat, miután hónapokon át figyelték minden mozdulatukat, átnézték a múzeumi dokumentumokat, a restaurálási jelentéseket és a kereskedelmi útvonalak nyilvántartásait, valamint összevetették a szállítmányok és tranzakciók adatait. Az összegyűjtött bizonyítékok alapján döntöttek úgy, hogy a kapitányságra idézik a gyanúsítottakat, hogy szembesíthessék őket a lefoglalt hamisított szarkofágokkal, papiruszokkal és múmiákkal. Most minden részletet elmondott Gracie-nek, hogy pontosan megértse, miként sikerült felkutatni a tetteseket.

A magas ablakokat félig elfüggönyözték, a fény szűrődött be a terembe, a mennyezeti ventilátor halk zúgása töltötte ki a csendet. Gracie jegyzetfüzetet szorongatva figyelte, ahogy Sabri helyet foglalt az asztalnál, szemben a gyanúsítottakkal.

Elsőként a restaurátort vezették be. Sovány férfi volt, szemében fanatikus csillogással. Amikor leült, végigsimította a kezét a mandzsettáján. Őt a szarkofágok túlzottan precíz és modern beavatkozásai miatt szemelték ki: Gracie és Sabri gyanította, hogy a múmiákat nemcsak restaurálta, hanem manipulálta is a hamisítványhoz.

– Maga szerint – kezdte Sabri –, kinek az utasítására készültek ezek a… leletek?

A férfi szinte felháborodottan felelt:

– Uraságom, nem készítettem semmilyen hamisítványt! Én csak a múmiákat kezeltem, ahogy a szakma előírja. Semmi több. Semmi olyasmit nem tettem, ami bűncselekménynek minősülne.

A második vendég, a műkincscsempész, egészen más energiát hozott a terembe. Széles mosollyal, drága öltönyben lépett be, és a székhez sem ült le, mielőtt elővette volna aranyszegélyes cigarettatárcáját. Őt az értékesítési útvonalak és a múlt áruba bocsátásának dokumentumai alapján gyanúsították: valaki minden bizonnyal rajta keresztül próbált pénzzé tenni a hamis leleteket.

– Hölgyem és uram – szólalt meg könnyedén –, piac mindig van. De én nem követtem el semmit! Ha valaki eladta a múltat, nem én döntöttem el, csak közvetítettem. Semmi törvénysértőt nem tettem.

– Tehát nincs közöd a hamis múmiákhoz? – kérdezte Sabri szigorúan.

– Egyáltalán nincs – felelte a férfi, miközben a szeme hidegen villant. – Minden, amit csináltam, legális üzleti tanácsadás volt. Ennyi.

Végül a gazdag özvegy lépett be. Fekete fátylát alig emelte meg, és lassan ült le, mint aki színházi szerepben van. Kezében gyűrött zsebkendőt szorongatott. Őt a személyes érintettség és az a tény tették gyanússá, hogy ismerte a halott férjét körülvevő titokzatos mumifikálási módszereket, és saját érdeke fűződhetett a szarkofágokhoz.

– A férjem hirtelen halt meg – kezdte halk, remegő hangon. – Semmit nem tudtam ezekről a módszerekről. Soha nem vettem részt semmiben, ami törvénybe ütközne.

Minden apró adatot összehasonlítottak, keresve a mintázatokat és az összefüggéseket. Megvizsgálták a motivációkat, a lehetőségeket, a kapcsolódási pontokat és a gyanúsítottak közötti esetleges összefonódásokat. A folyamat során a korábbi feltételezések és a gyűjtött bizonyítékok egyre világosabb képet kezdtek alkotni, segítve őket abban, hogy logikus következtetésekre jussanak és kiszűrjék a hamis nyomokat.

A hosszú, koncentrált munka végén Gracie és Sabri üres pillantással, de egyre biztosabb tudattal néztek egymásra: a nyomozás során minden részletet feltérképeztek, és már csak a logika és a bizonyítékok finom összekapcsolása hiányzott ahhoz, hogy végre felfedjék a valódi tettest.

7. fejezet

A Kairói Egyiptomi Múzeum laborja hideg és steril volt, a modern CT-szkenner fénye csillogott a fehér falakon. Gracie a gép előtt állt, kezei a kesztyűben összefonódva, és figyelte, ahogy a monitoron a múmia belső szerkezete kirajzolódik. A testet korábban Dr. Khaled, a múzeum neves orvosszakértője vizsgálta át, és már készítettek róla CT-felvételeket, de akkor semmi különöset nem találtak.

Most azonban a technikus hívta őket izgatottan: újra elemezte a felvételeket, és felfedezett valamit, ami eddig elkerülte a figyelmüket. A háromdimenziós kép részletei most lehetővé tették, hogy a múmia testében egy apró, fényes tárgy jelenjen meg a gyomorüregben, amely korábban nem volt látható.

– Itt van – mondta a technikus halk, izgatott hangon. – Nézze csak!

Gracie odahajolt. A gyomorüregben egy apró, fényes tárgy világított, mint egy titokzatos ékkő. A háromdimenziós kép árnyékai alapján azonnal felismerte: ez nem része az ókori múmiáknak.

– Ez… ez egy fémdarab – suttogta, majd gyorsan leírt mindent a jegyzetfüzetébe. – Formája… szögletes. Modern.

Ahogy közelebb nézte, a részletek egyre világosabbá váltak. Egy kulcs töredéke volt, valaki által letört, apró, jellegzetes hotelszoba-kulcs. Egy hétköznapi tárgy, amely teljesen kilógott az ókori temetkezésből.

Sabri mögötte állt, hangja komoran csengett:

– Tehát a férfi valahol nemrég szállt meg… és a nyomozásunk eddigi iránya egészen más lesz.

Gracie finoman forgatta a kulcs képét a monitoron, minden részletet megfigyelve.

– Nézd csak, a bevonata új, fényes… nem tízéves darab. Valószínűleg a város valamelyik modern hoteljéből származik. És a letört rész… valószínűleg szándékos, hogy ne lehessen könnyen azonosítani.

– Akkor az első lépés a nyomozásban – mondta Sabri –, hogy felkutatjuk azokat a szállodákat, amelyek ilyen típusú kulcsokat használnak. Mindegyiknek megvan a saját egyedi mintázata, a számok és formák alapján azonosítható.

Gracie bólintott, és gyorsan a jegyzetfüzetbe írta: 

"Szállodák – kulcstípusok összevetése. Recepciók, archívumok, kamerafelvételek."

– De gondolj bele – szólt Gracie –, a kulcs önmagában nem elég. Miért került a múmia belsejébe? Ez a test nem csak rejtekhely. Talán valaki úgy gondolta, hogy az ókori múmia elég biztos ahhoz, hogy a kulcsot senki se találja meg. Ez a nyom a modern világba vezet, de az ókorral összekapcsolódik.

Sabri elgondolkodva bólintott:

– Akkor érdemes átnézni a múzeum archívumait is. Talán az illető a múzeum segítségével jutott hozzá a múmiához, vagy valami korábbi ásatásból származik a kapcsolat. Minden adat, minden régi napló, minden jegyzőkönyv számításba jöhet.

Gracie felállt, és gyorsan elővette a térképeket és jegyzetfüzeteket.

– Először a szállodákat kell ellenőriznünk, – mondta –, majd a múzeum belső dokumentumait. Ha szerencsénk van, a kulcs alapján sikerül megtalálnunk a zárat, amihez tartozik. És ha jól sejtem, nem csak egy szoba lesz az… valami sokkal nagyobb, sokkal fontosabb.

A labor csendjében a gép halk zúgása és a saját gyorsuló lélegzetük hallatszott. A kulcs most már nem csupán egy tárgy volt, hanem egy rejtett nyom, amely Gracie és Sabri előtt lassan kezdte feltárni a történet mélyebb rétegeit.

– Ez a nyom – suttogta Gracie –, a földi halhatatlanság kulcsa. Most már tudjuk, hol keressük a zárat. És amikor megtaláljuk, minden eddigi gyanúnk új értelmet nyer.

A következő lépés világos volt: szállodai archívumok, biztonsági felvételek, régi foglalások, és a múzeum dokumentumai. A kulcs apró, hideg fémje útjelző volt a modern világban, amely lassan kibontotta az ókor titkos szálait. És Gracie tudta: minden részlet számítani fog, minden apró jelzés közelebb viszi őket a rejtélyhez.

8. fejezet

A laborból kilépve Gracie és Sabri azonnal a kulcs eredetének felderítésére összpontosítottak. A laborban talált apró, fényes fémdarab nem csupán egy tárgy volt; a modern világ és az ókori múmia titkainak összekötő pontja. Elsőként a város szállodáit kezdték felkutatni, a kulcs formája és anyaga alapján behatárolva a korszakot, amikor még ilyen típusú kulcsokat használtak. Napokig járták a recepciókat, átnézték az archivált foglalási listákat, összehasonlították a kulcs jellegzetességeit a különböző szállodai kulcstartókkal, és jegyzeteket készítettek minden apró eltérésről.

Az ellenőrzés során egyre több apró nyomra bukkantak: régi fényképek, elfeledett recepciós bejegyzések, poros kulcstartók, amelyek mind azt bizonyították, hogy a kulcs valaha valóban egy hotelhez tartozott. A nyomozás azonban lassan, de biztosan kezdte feltárni az összefüggéseket. A kulcs letört része, a kopott élek és a fényes bevonat apránként jelezték, hogy valaki szándékosan próbálta eltüntetni a nyomot.

Miközben a városi szállodákban kutattak, Gracie és Sabri rájöttek, hogy a helyszíni ellenőrzés önmagában nem lesz elegendő. A kulcs tulajdonosának útja túlmutatott a helyi foglalásokon; a férfi eltűnése nyomot hagyhatott a rendőrségi archívumokban. A következő napokban leveleket és telefonhívásokat intéztek a régió rendőrségi szerveihez, kéréseket fogalmaztak meg régi eltűnési ügyek megtekintésére. Az információk apránként álltak össze: a kulcs tulajdonosa nem csupán turistaként tartózkodott a szállodákban, hanem üzleti utakon és kutatások során is megfordult a térségben.

Az összegyűjtött adatok és nyomok végül egyetlen konkrét intézményhez vezettek: a Fajjúmi rendőrkapitányság levéltárához. A hűvös, papír- és tintaillatú termekben fekvő kartonok és akták között voltak azok a dokumentumok, amelyek az elmúlt évek eltűnési ügyeit, jelentéseit és fényképeit tartalmazták. A laborból indult nyomozás most új szakaszába lépett: a kulcs immár a kezükben feküdt, szimbolizálva, hogy az apró tárgy egy egész titok kapuját nyitotta meg.

Gracie és Sabri hosszasan lapozgatták a sárgult kartonokat, jegyzetelve minden adatot, amely kapcsolatba hozhatta a kulcsot a múmia titkaival. Egy aktában, tele régi jelentésekkel és fényképekkel, végül felfedezték a kulcs korábbi gazdájának, egy külföldi üzletembernek, Henry van Dorennek a nevét.

– Nézd meg Gracie. Több mint öt éve tűnt el nyomtalanul, utoljára a Kairói szállodában látták – mondta Sabri.

Gracie összeszorította a száját. Felidézte a múmia arcát a CT-szkenner képén, a szinte túl tökéletes vonásokat. Ahogy a fényképet az aktából a szobában tartotta, egyszerre megdermedt: a vonások, az orr íve, a száj finom ívei. Minden pont ugyanaz.

– Sabri… ez… ez ő volt. Ez a múmia… Henry van Doren – suttogta, hangja remegve csengett. – Nem egy ókori herceg, hanem egy férfi, aki évekkel ezelőtt tűnt el.

A gyomra görcsbe rándult. A nyomozás, amely eredetileg egy régészeti titok felderítéséről szólt, most emberi tragédiává vált. Egy férfi életét már elvették, majd a halálát egy hamis múlt illúziójával fedték el.

– Tehát a hamisítók nem csak a múmiákat gyártották – jegyezte Sabri komoran –, hanem az egész sztorit építettek köré. A papirusz, a bandázs, az amulett… minden egyetlen célt szolgált: hogy senki se ismerje fel a valós áldozatot.

Gracie ujjai akaratlanul is a jegyzetfüzetéhez tapadtak. Érezte, hogy mostantól minden döntésnek súlya van. Nem csak a múlt titkait kell feltárnia, hanem az élet és halál igazságát is vissza kell adnia Henry van Dorennek.

– Egy hamis halhatatlanság mögött mindig ott marad a földi nyom – írta gyorsan, a korábbi CT-szkenner képe és a papirusz hamissága még élénken a fejében. – De ez a nyom most végre a valódi emberhez vezet minket.

Ahogy Gracie felnézett az ablakon keresztül a napfényes udvarra, tudta: a következő lépés a hálózat teljes felderítése lesz. A valódi gyilkos vagy gyilkosok közelebb lehetnek, mint valaha, és a kulcs apró darabja már nem csupán bizonyíték, hanem a nyomozás iránytűje.

9. fejezet

A Beni Szuef Múzeum egyik különterme, amelyet általában kisebb kiállításokra használtak, most egy szokatlan esemény színhelyévé vált: a padlót piros szőnyeg borította, az asztalokon díszes katalógusok hevertek, a falakat fényes világítás világította meg. Gracie végigsimította a jegyzetfüzetét, és figyelte a terem ajtaját, ahová a meghívott vendégek érkeztek.

– Szimulált aukció – súgta Sabri a fülébe –, a cél, hogy lássuk, ki hogyan reagál a herceg múmiájára.

Gracie óvatosan végigpásztázta a vendégeket. Sokak arcán kíváncsiság, másokon számítás. A papírra írt katalógusok mellett a titkos cél volt a hamis hálózat feltérképezése: ki áll a háttérben, ki a valódi elkövető.

A múmia koporsóját a terem közepére emelték, mintha valóban egy ókori kincs lett volna. Gracie figyelte az arcokat, a kezek apró remegését, a pillantások irányát. Minden mozdulat számított.

Hirtelen a restaurátor felállt. Arca sápadt, kezei idegesen összekulcsolódtak.

– Ez… ez a test nem kerülhet árverésre! – kiáltotta, hangja reszketett. – A múmiák… az emberek… nekik jár az öröklét! Vissza kell adni!

A terem megdermedt. Gracie szíve hevesen vert, de nem lépett közbe, figyelt. A férfi mozdulatai, a hangja, az arcán átfutó félelem és megszállottság mind megerősítették a gyanúját. Ez a fanatikus nem csupán vallásos hitből cselekedett; valaki volt, aki éveken át modern embereket mumifikált, hogy a hamis öröklét illúzióját keltse.

– Ott van a nyom – jegyezte Gracie magában, ujjai önkénytelenül a jegyzetfüzet felé nyúltak –, a megszállott restaurátor mindent kockáztatott, hogy elrejtse a titkát.

Sabri halkan felállt, és lépései halkan koppantak a padlón.

– Nincs hová menekülnie – mondta.

Gracie tudta: a csapda sikeres. A hálózat egyik kulcsembere végre lelepleződött.

A restaurátor lihegve hátrált, majd végül megadta magát. Gracie figyelte, ahogy a férfi kezét a rendőrség bilincseibe csúsztatják, és a múmia biztonságosan a középpontban maradt. A hamis halhatatlanság illúziója összeomlott, és a valóság előtérbe került.

10. fejezet

A Beni Szuef Múzeum termei most üresek voltak. A látogatók már elmentek, a terem világítása tompán szűrődött a fénycsövekből, és a vitrinek mögött csendben sorakoztak az ókori múmiák. Gracie lassan lépkedett a hosszú folyosón, cipője alig hallatszó koppanása visszhangzott a padlón.

A restaurátort a rendőrség letartóztatta, a múmia, amely hónapok óta a nyomozás középpontja volt, most a hűtőkamrába került, mint bűnjel. Gracie arca komoly volt, a gondolatai visszatértek a labor hideg fényéhez, a CT-szkenner képéhez, a papirusz hamis szövegéhez, és a kulcs apró fémcsillogásához.

A vitrinek előtt állt, és a szeme végigsiklott a valódi ókori testeken. Mindegyik arc, minden tekintet történeteket hordozott; néha évszázadokon át, máskor csak évtizedeken. De most másként látta őket. A modern halhatatlanság illúziója, a megszállott restaurátor titka, az emberi mohóság és a gyász árnyéka mind megmutatta neki: a múlt nem mindig az, aminek látszik.

A csendben csak a vitrinek mögötti múmiák ősi, rideg arca nézett vissza rá. Az időtlenség és a bűn határai között érezte magát, mintha minden pillanat a múltnak és a jelennek egyaránt szólna. A nyomozás véget ért, de a kérdések nem. Gracie tudta: a világ tele van titkokkal, és a régészet nemcsak a múltat tárja fel, hanem az emberi természet mélységeit is.

Egy utolsó pillantást vetett a sorakozó múmiákra, majd lassan kilépett a teremből. A nap már alacsonyan járt az égen, és a homokos táj fénye a múzeum üvegén keresztül aranysárgán csillant. A hamis halhatatlanság története véget ért, de Gracie szívében a múlt és a jelen összefonódott titkai még tovább éltek.