Hetéra illata

1. fejezet

Az alexandriai múzeum belső terében a különleges tárlat utolsó simításai zajlottak. Bár Gracie nem tartozott a múzeum állandó munkatársai közé, egy régi ismeretség révén kérték fel, hogy segítsen a régészeti dokumentumok és leletek rendszerezésében. Az egyiptomi parfümök titkait bemutató kiállítás különösen izgalmasnak ígérkezett, és új területet jelentett a kutatásban a számára. Egy olyan világba kellett betekintenie, amelyet ősi illatok és a történelmi múlt rejtett üzenetei öveztek. Még sosem dolgozott hasonló témán, és éppen ez vonzotta annyira. Az édes, fűszeres és földes aromák mintha varázslatos időkaput nyitottak volna előtte, és a gondolat, hogy az illatok történetét is tudományos alapossággal kutathatja, csak tovább fokozta kíváncsiságát.

Egyik nap Gracie egy leltárvizsgálat közepén állt. Az egyik sarkában a múzeum raktárának, ahol a legöregebb és legértékesebb darabokat tárolták, egy rejtélyes amforát vett észre. Az edény eleganciája és szépsége azonnal felkeltette a figyelmét. Egy hirtelen mozdulattal megfogta a vázát, és alaposan szemügyre vette. Az amfora sötét, szinte fekete színű volt, elmosódott hieratikus feliratok díszítették, amelyeket csak a legképzettebb szakemberek képesek megfejteni.

"Szedzsem-Peret illata – csak a Holdéj éjjelén nyitható."

A felirat, bár alig látszott, valami titokzatos és varázslatos érzést keltett benne. Nem tudta megmagyarázni, miért, de a szöveg azonnal hatással volt rá. A Szedzsem-Peret név egyre inkább körvonalazódott benne. Hallott már róla, de nem igazán tudta, hogy ki is ő valójában. Egy különös nőalak, egy hetéra, akinek neve generációkon át fennmaradt, és akit "az isteni illat őrzőjeként" emlegettek. Egy legendás parfüm kötődött hozzá, amely állítólag képes volt uralkodók álmát irányítani, lelküket rabul ejteni, és a legmélyebb titkokat napvilágra hozni.

Elállt a lélegzete, ahogy a zsebében matatva próbált előhalászni egy kis könyvet. A Híres Egyiptomi Parfümök és Illatok című művet lapozgatva próbálta felidézni mindazt, amit Szedzsem-Peretről hallott. Hiába veszett a nő neve a múlt ködébe, a története mögött rejlő titkok nem eresztették Gracie fantáziáját. A történet szerint Szedzsem-Peret egyedülálló képességgel rendelkezett, hiszen nemcsak a fáraók udvarában, hanem az istenek szentélyeiben is jelen volt. A legenda szerint a parfüm, amelyet viselt, olyan erővel bírt, hogy nemcsak a földi uralkodók, de még az istenek akaratát is képes volt befolyásolni.

Rátalált egy régi, poros tekercsre, amelyben egy részletesebb leírás szerepelt a híres parfümről, Szedzsem-Peret "fájdalmas illatáról", amit a fáraók titkos éjszakai rituáléikhoz használtak. Ebből Gracie megtudta, hogy az illat nemcsak a fáraókat bűvölte el, hanem hatással volt az álmaikra is. A hiedelem szerint a parfüm magában rejtette az istenek üzenetét, melyet kizárólag telihold idején lehetett felfedni.

Elgondolkodott. Miért kerülhetett ez az amfora ide? Mi rejlik a felirat mögött? A benne ébredő kíváncsiság nem hagyta nyugodni, és miközben letette az amforát, elhatározta, felfedi, mi rejtőzik a Szedzsem-Peret által őrzött titok mögött.

2. fejezet

Gracie másnap reggel az asztalnál ülve töprengve nézte a papírokat. Az amfora körül szerteszét hevertek az ősi pergamenek és a hieroglifákat rejtő könyvek, melyek mind egyetlen titokra irányították a figyelmet: a Szedzsem-Peret által viselt parfüm rejtélyére. A múlt titkai egyre inkább hatalmukba kerítették, és nem volt visszaút. Az éjszakák során gyakran elmerült a szövegek és leírások tengerében, mindent próbált megérteni, amit az amfora felirata sugallt.

A szoba ajtaján halk kopogás hallatszott, Gracie felemelte tekintetét. Dr. Claire Morton, az egyiptomi parfümök és illatszerek restaurálásában jártas szakértő lépett be.

– Van egy pár új felfedezésünk – mondta Claire vidáman, miközben egy kis tálcát helyezett Gracie elé. – Ezek a balzsamok és illóolajok úgy tűnik, egy egészen különleges titkot rejtenek.

Gracie kíváncsian nézett Claire-re, aki az asztalon lévő fűszeres illatú mintákat figyelte.

– Az összetevők egy részét sikerült azonosítanunk – folytatta Claire lelkesen. – Mirha, kardamom, balzsamok… de van egy másik összetevő is, amit nem találunk meg sem a modern, sem az ősi forrásokban. Egy virág, amit a leírások 'Szemöldökcsókolónak' neveznek. Szerinted ez valóságos lehet?

Gracie kissé megdöbbent.

– Szemöldökcsókoló? Ez nem hangzik valószerűnek.

– Igaz – mondta Claire. – De egyes leírásokban valami varázslatos illatként említik. És ha létezett, akkor valószínűleg valami különleges dolog volt.

Gracie izgatottan dőlt előre.

– Hogyan tudnánk rekonstruálni?

Claire elővett egy apró üvegcse fiolát, amelyben az illat egyik korai próbálkozása rejtőzött.

– Minden új kutatás egy kis próbát igényel. De, hogy sikerrel járjunk, szükség lesz arra, hogy megtaláljuk a virágot, vagy legalábbis annak emlékét.

Ekkor a szoba ajtaján egy másik alak lépett be. David, az oknyomozó riporter-történész, aki Gracie-vel együtt jött segíteni, magabiztos léptekkel közeledett. A kezében egy újabb tekercs volt, amely a legújabb fordításhoz szükséges információkat tartalmazta.

– Gracie – kezdte, miközben leült az asztalhoz, – úgy tűnik, hogy megtaláltam az említett virágot egy másik szövegben. De csak egyetlen képi ábrázolást találtam róla, és az elég homályos.

David kinyitotta a tekercset, majd Gracie figyelmesen elolvasta a sorokat.

– A leírások szerint a virág a fáraó álmait ébresztette, és különösen a nők számára vonzó illatot árasztott.

Gracie felemelte tekintetét.

– De miért csókolja meg a fáraó? Miért éppen a szemöldökét?

David vállat vont.

– Valószínűleg rituális jelentősége volt. Talán az illat belélegzése a szeretet vagy a hatalom megtestesítését szimbolizálta.

A kutatás következő szakasza volt a legfontosabb: hogyan hozzák létre újra ezt az ősi illatot. Gracie határozottan úgy döntött, hogy nem áll meg félúton.

Ebben a pillanatban lépett be Gracie férje, Louis Steel, a rajzoló és fotográfus. Bár Louis is besegített a csapat munkájába, a parfümök és illatok terén inkább kívülállónak számított. Mégis, az érzékeny orra segített a fűszeres és édes illatok észlelésében, ami nélkülözhetetlen volt a kutatás során.

– Van valami különös az illatokban – mondta Louis, miközben átvette a mintát Claire-től, és mélyen beleszagolt. – Ez az illat… valami fenséges, de ugyanakkor titokzatos.

Gracie úgy érezte, mintha valami több is rejlene a levegőben, mint amit elsőre láthatott.

– Mire van szükségünk ahhoz, hogy rekonstruáljuk a parfümöt?

– Meg kell találnunk a megfelelő alapanyagokat – mondta Claire, – és egyes kémiai összetevőit is ki kell fejtenünk. De a legnehezebb dolog az lesz, hogy ráleljünk arra a virágra, amit szemöldökcsókolónak neveznek. Szerintem nem pusztán egy egyszerű növényről van szó. Ha valóban létezett, biztosan valami különleges volt.

A csapat a következő napokban egyre inkább a virágot és annak történelmét kutatta. Gracie egyetlen festett sírfal-ábrázoláson találta meg a virágot, ahol egy fáraó éppen egy női alak szemöldökét csókolja, miközben belélegzi a virág illatát. A festmény alján finom hieroglifák díszítették, és bár az ábra erősen elmosódott volt, valami különösen érzéki és titokzatos légkört árasztott.

Ahogy Gracie az új információkat összerakta, egyre inkább kezdett egy rejtélyes történetet sejtetni maga előtt. Az illat hatalma és az isteni kapcsolatok között valami különös kapcsolat állhatott fent. De miért őrzik ennyire szigorúan?

A kutatás mindent újraértelmezett. Gracie elhatározta, hogy nem pihen, amíg meg nem találja a választ. Ahogy a csapat együtt dolgozott, úgy egyre több titokra bukkantak. Az út végén egy történelmi és biológiai titok rejtőzött. Gracie készen állt arra, hogy felfedje.

3. fejezet

A nap már magasan járt, amikor Gracie az alexandriai régészeti raktárból kilépve visszanézett a távolban magasodó épületekre. A parfüm összetevőit vizsgálva egyetlen titokzatos szó bukkant fel: Szemöldökcsókoló. Egy különleges, mára kihaltnak tartott virág, amelyről csak egyetlen sírfalfestmény őrzött nyomot. A női alak szemét lehunyva, ajkán halvány mosollyal lélegezte be a virág illatát, miközben egy fáraó ujjai között tartotta a virágszirmot. A jelenet egyetlen magyarázatot sejtetett: ez a növény valaha több volt egyszerű növénynél.

A csapat úgy döntött, hogy Egyiptom déli részére, a Nílus utolsó nagy kanyarulatán túlra indulnak, a szudáni határ közelébe. Ott, a Gebel Abraq nevű elhagyatott vidéken egykor híres balzsamligetek és illatkertek terültek el. Most azonban csak a forró szél és néhány elhagyott kőhalom tanúskodott a múltról. David a Land Rover vezetőülésében ült, mellette Claire, aki izgatottan lapozgatta a régi jegyzeteket és feljegyzett recepttöredékeket. Gracie a hátsó ülésen ült Louissal, aki a kameráját ellenőrizte, miközben időről időre panaszkodott a sivatagi hőségről és az orrát irritáló, fűszeres levegőről.

– Én már előre tudtam, hogy nem lesz egy kényelmes út – jegyezte meg félig komolyan Louis, de Gracie csak mosolygott.

– Ez a parfüm egy kapu lehet a fáraók igazi szakrális világához – felelte Gracie, és a távolban felbukkanó sivatagi dombokra mutatott. – Ha megtaláljuk a virág maradványait, talán megtudjuk, mi tette ennyire különlegessé.

Hassan, egy tapasztalt beduin, aki a vidék minden ösvényét és rejtekhelyét ismerte, már várta a csapatot, hogy körbevezesse őket. A férfi szótlanul vezette őket mélyebbre a száraz kanyonok és homokkal fedett romok világába, ahol egy-egy megkopott sziklafal vagy eltemetett kőfaragás mesélt az elmúlt évezredekről. Délutánra egy omladozó sírkamrához érkeztek. A falakon halványan kivehető festmények és hieroglifák borították a köveket, por és idő marcangolta emlékek. David izgatottan tisztította le a rétegeket, amíg Claire egy parfümöskorsó töredékét vizsgálta.

A sírfal egyik jelenetén Gracie felismerte a jól ismert ábrázolást: a nőalakot, a fáraót és a virágot. A szirmok különös, csillag alakban hajlottak, és a virág a nő szemöldöke fölé emelkedett, mintha illatával megcsókolná őt.

– Ez az – suttogta Gracie. – Pontosan ugyanaz a jelenet, mint a másik sírban. És nézd, itt van a neve is – mondta, majd ujjával egy hieroglifasort követett: "Nfr-m-s-s", amit David gyorsan lefordított.

"A szép illat csókja. Vagy… a szemöldökcsókoló."

A fal melletti felirat még valami mást is rejtett. Egy összetett recept leírását, amely mirhát, balzsamot, kardamomot és egy ismeretlen, "égszínkék szirommal nyíló" növény őrleményét említette.

– A növény porát csak holdtöltekor gyűjtötték, amikor az illata a legerősebb volt – fordította David. – Azt hitték, képes mások elméjét befolyásolni.

Claire felnézett.

– Akkor ez nem csupán egy parfüm volt. Egyfajta rituális eszköz, ami talán pszichológiai vagy szakrális hatást is gyakorolt. Mint egy illattal szőtt varázslat.

Gracie bólintott.

Eldöntötte, hogy még aznap este, holdfényben indulnak a közeli fennsík felé, ahol Hassan szerint a növény egy utolsó példánya még létezhet. A régi beduin történetek szerint a virág csak egyetlen éjszaka alatt, a legfényesebb teliholdkor nyílt ki, és akkor bocsátotta ki bódító illatát.

– Ha megtaláljuk – mondta Gracie, – nem csak egy parfümöt állítunk helyre. Hanem egy több ezeréves hatalom kulcsát is.

4. fejezet

A hold lassan emelkedett a sivatag fölé, ezüstszín fátyollal borítva be a végtelen homokdűnéket és a kőmezők rideg felszínét. Gracie a sápadt világosságban figyelte a távolban húzódó fennsík elmosódott körvonalait. Louis a kameráját igazgatta, Claire némán törölgette a poros edényeket, David pedig a frissen felfedezett hieroglifák előtt gubbasztott, próbálva értelmet találni a jelek kusza soraiban. Minden a megszokott mederben zajlott volna, mégis volt valami, ami lassan rájuk telepedett.

Gracie már napok óta érzett valami különöset, megfoghatatlant. Nem látott semmit, de időről időre a tarkóján végigszaladt a libabőr, mintha egy láthatatlan tekintet kísérné minden mozdulatát. Hassan is egyre többször nézett körbe, időnként hosszasan figyelve a homokbuckák között táncoló árnyakat.

– Valaki van a közelünkben – jegyezte meg egy este, miközben a tüzet táplálta. – A sivatag mindig megmutatja, ha idegen jár a homokon.

A csapat próbálta elhessegetni a baljós gondolatot, de a levegő egyre nehezebb lett, minden neszt hallottak. Egyik este Gracie a fennsík peremén állt, amikor a holdfényben egy árnyalak tűnt fel a távolban. Csak egy szívdobbanásnyi időre, mielőtt eltűnt a kőhalmok mögött. Nem tudta, valóban látta-e, vagy csak a feszültség játszott vele, de a gyomra összeszorult. Másnap Claire is sápadt arccal mesélte:

– Az éjjel hallottam valakit. Nem Hassan volt… és nem ti.

David komoran bólintott.

– Ha tényleg figyelnek minket, akkor talán nem is tudjuk, mibe keveredtünk.

Gracie ekkor kezdte sejteni, hogy a kutatásuk messze túlnőtt azon, amit egy egyszerű leletfeltárás jelent. A leírások, a sírszövegek egy régi, elfeledett tudásról meséltek – és volt valaki, aki ezt mindenáron meg akarta szerezni.

Egyik este, mikor a tűz mellett ültek, és csak a távoli sakálok panaszos hangja törte meg a csendet, Hassan lassan letette a teáját, és halkan megszólalt:

– Hallottam már erről… – kezdte, és a lángokba nézett. – A többi beduintól, akik a sivatagot járják. Azt beszélik, van valaki… egy gyűjtő, Rashid a neve. Évek óta keresi ezt a virágot, a Szemöldökcsókolót. De nem csak a parfüm receptjét akarja. Ő a varázslatot keresi… azt a régi erőt, amiről a sírokban fennmaradt szövegek mesélnek. A papok állítólag egy különleges szertartáson használták az illatot, hogy kapcsolatba lépjenek az istenekkel… vagy hogy mások gondolatait irányítsák. És Rashid ezért vadászik rá, bármi áron.

A tűz pattogása után csend telepedett rájuk. Louis hitetlenkedve fújta ki a levegőt, megvakarta a tarkóját.

– Remek… szóval nem csak egy illat miatt vagyunk itt, hanem egy ősi agykontroll-recept után is. Ez egyre jobb.

Gracie hosszan nézett Hassanra, majd halkan szólalt meg:

– Akkor ezért kellett neki ennyire. Nem a parfüm a cél… hanem amit képvisel. A hatalom… a befolyás.

David felhorkantott, és a homokba dobott egy kavicsot.

– Persze… mert mi mást is keresne egy ősi, őrült gyűjtő a sivatag közepén? Egy finom illatgyertyát?

Claire akaratlanul is elmosolyodott, bár a mosoly mögött feszültség lapult.

Gracie már biztos volt benne: a kutatásuk nem csak a múlt titkairól szólt. Valami sötétebb, veszélyesebb játszma részeivé váltak, ahol az illatok mögött hatalom, ősi tudás és emberi megszállottság lapult.

5. fejezet

A nappalok és éjszakák végtelen váltakozása lassan elmosta az időérzéküket. Gracie már rég nem számolta, hány nap telt el, csak a forró nappalok és hűvös, csillagos éjszakák ritmusa maradt. Hajnalban, amikor a sivatag még halványkék derengésben úszott, és a homokdűnék teteje aranyló árnyalatot kapott, Hassan hirtelen megállt a dűne peremén.

Gracie látta, ahogy a férfi leguggol, majd hívó mozdulattal int feléjük. A hangja halk volt.

– Nézzétek csak… itt van valami.

Gracie sietve odalépett. A gyomra összeszorult, ahogy meglátta a homok alól alig kikandikáló, szögletes formát. Hassan ujjai finoman söpörték le a homokot, és ahogy a vésett hieroglifák lassan előtűntek, Gracie lélegzete elakadt. A vésetek határozottan ismeretlen neveket és szimbólumokat tartalmaztak, köztük egy különleges jelet: egy szemöldök fölött lebegő szirmot. A többiek is odamentek. Louis kíváncsian nézte, Claire izgatottan jegyzetelt, David a kőlap feliratait kezdte fordítani.

"Aki belép, az lépjen tiszta szívvel. Itt nyugszik Nebet-Hetep, a szent illatok asszonya."

Louis elismerően füttyentett.

– Ez nem akármilyen sír lesz – mondta, miközben fényképeket készített róla.

A követ elmozdítva egy keskeny lejárat tárult fel. A levegő nehéz volt, ősi balzsamok és tömjén elfeledett illata szivárgott fel a föld alól. A csapat óvatosan ereszkedett le a sziklafalba vájt lépcsőkön, zseblámpáik és fejlámpáik remegő fénye hol megvilágította, hol eltüntette a falakon táncoló árnyakat.

A sírkamra meglepően épen maradt. Az agyag- és alabástromkorsók, a faragott sztélék és a festett jelenetek szinte érintetlenek voltak. Egyetlen teremben, az oltárkövek mellett, egy gazdagon díszített alabástromládikó állt.

Gracie szíve kihagyott egy ütemet. A fedélre apró aranyozott hieroglifákat véstek:

"Szedzsem-Peret szent készlete – csak a beavatott kezek számára."

A csapat köré gyűlt. Claire lélegzet visszafojtva vizsgálta a ládika körül álló kisebb edényeket és kanócos illatlámpákat. David megpróbálta visszatartani a túlzott izgalmat, de keze remegett, amikor Gracie lassan leemelte a ládika fedelét.

Odabent illatszertartás-készlet sorakozott: pici üvegcsék, balzsamokkal töltött edények, tömjénrudak, és az egyik sarokban egy különleges, üvegszerű anyagból készült, még félig töltött palack – benne az utolsó csepp Szedzsem-Peret illatából.

A levegő vibrálni kezdett, mintha az ősi falak felismerték volna a parányi csepp jelentőségét.

Gracie megragadta a palackot. Ahogy az illat első parányi lehelete kiszabadult, a sírkamra hirtelen elcsendesült. A keze megremegett. Az illat ismerős volt… de nem úgy, mint egy régi recept vagy egy híres parfüm. Hanem mintha valami mélyen benne, a génjeiben, a tudattalanjában idézte volna fel egy rég elfeledett emlék képét. Egy pillanatra látomása támadt: sötét kamra, gyertyafény, illatos füst, és egy nő – arany karkötőkkel, fekete parókával – a szeme sarkából rámosolygott.

Levegő után kapkodott, a palackot hirtelen visszatette a ládikóba. Az illat mégis ott maradt a levegőben, láthatatlan fonálként kapcsolva össze őket a sír múltjával.

Claire megérintette Gracie vállát.

– Mi volt ez? – kérdezte rekedten.

Gracie csak a fejét rázta.

– Nem tudom… de több ez, mint illat. Ez… emlék. Egy… hívás.

A sírkamrában feszült csend lett. Kint a sivatagban a sakálok üvöltése felsírt.

És valahol a távolban, a dűnék peremén Rashid figyelte őket. A gyűjtő, akinek célja nem csupán a palack megszerzése volt, hanem az, amit az illat kinyitott. Egy kapu… egy régi, veszélyes tudáshoz.

Gracie érezte: a következő lépés már nemcsak felfedezés lesz, hanem próbatétel.

6. fejezet

A sírkamrában a levegő még mindig telítve volt a Szedzsem-Peret évezredek óta őrzött illatával. Az apró palackot Gracie már rég visszazárta, de mintha az illat makacsul megtapadt volna a falakban, a kövek pórusaiban, és – ami a legijesztőbb – bennük.

A csapat szótlanul, feszült némaságban hagyta el a sírkamrát. Kint a dűnék peremén a nap már a látóhatár alá süllyedt, és a sivatag a hűvös esti széllel együtt egy egészen más arcát mutatta. Gracie érezte, hogy valami megváltozott. Nem a homok vagy a levegő… hanem ők maguk.

A tábortűz pislákoló fénye körül mindenki a maga módján próbálta feldolgozni a nap eseményeit. Gracie figyelte őket: Claire a sátor mellett kuporgott, a naplóját szorította a kezében, de hosszú percek óta egyetlen sort sem vetett papírra. A tekintete valahol a sötétségben járt.

Gracie felkelt, átlépett néhány kósza kövön, és letelepedett mellé. Már épp szólni akart, amikor Claire halkan megszólalt.

– Emlékszem…

A hangja úgy szólt, mint egy halvány emlék foszlánya. Gracie óvatosan megérintette Claire vállát.

– Mire emlékszel? – kérdezte Gracie.

Claire lassan ráemelte a tekintetét. A szeme csillogott, könnyekkel telt meg.

– Egy helyre… egy illatra… gyertyák… és egy nő, aki az illatos füst fölött suttogott. Gyerek voltam… vagy nem is… talán régebben… nem tudom. De most biztos vagyok benne: ez az illat… ez több, mint egy emlék. Ez valami, ami bennünk van, valahonnan régről.

Gracie torkában gombóc keletkezett. Valahogy ő is ezt érezte, de eddig nem merte kimondani.

Gracie a tűz mellett ült, és figyelte Louist, aki lassan lehajtotta a fejét, majd arcát a tenyerébe temette. Nemrég még a sivatagi csillagokat bámulta, most azonban mintha egy teljesen más világba zuhant volna. Valami mélyen nyomasztotta őt, és Gracie ösztönösen érezte, hogy ez több a fáradtságnál.

Hirtelen Louis halkan megszólalt, hangja remegett:

– Ez az illat… beszél. Mintha ismerné a titkaimat, tudná, mit tettem, mit akarok, mitől félek.

Gracie döbbenten látta, hogy Louis szeme vörös, arca verejtékes, és benne egy belső küzdelem zajlik, amelyet képtelen lenne elrejteni. Aztán Davidet és Hassant figyelte. Ők is most nyugtalanul fészkelődtek, és időnként a dűnék felé pillantottak, mintha attól tartanának, hogy valami rejtőzik a homokban, és figyeli őket.

Gracie érezte, hogy az illat nem egyszerű szélfuvallat, hanem valami ősi, titkos erő, ami mindannyiukat megérintette, akár akarták, akár nem. Egyre nehezebben tudott úrrá lenni a saját érzésein. A szíve zakatolt, a bőre alatt bizsergést érzett, mintha valaki vagy valami rajta keresztül akarna megszólalni. Ahogy Claire-re és Louisra nézett, megértette: a parfüm hatása nem csupán érzékszervi jelenség. Nem egy illat volt, hanem egy kapu – egy emlékezéshez, egy érzelmi és pszichológiai térhez, amelyet nem lehetett racionális magyarázatokkal lezárni.

Mély levegőt vett, de a levegőben még mindig ott lebegett az a furcsa, nehéz, fűszeres-púderes aroma, amely időtlen módon összekötötte őket.

– Ez egy eszköz volt – gondolta. Egy régi hatalom része, amelyet papnők és beavatottak használtak, hogy mások elméjébe férkőzzenek, emlékeket hívjanak elő, félelmeket, vágyakat keltsenek… és irányítsanak.

És a legrosszabb az volt, hogy valaki – Rashid – tudta ezt. És pontosan ezért figyelte őket. Mert nem a palackért jött, hanem azért, amit az képes előidézni.

Gracie felnézett a csillagokra. Érezte, hogy nem lesz visszaút. Mert amit felszabadítottak, az már bennük van. Ott munkál, csendben, alattomosan, és csak idő kérdése, mikor veszi át felettük az uralmat.

7. fejezet

A sivatagi éjszaka mély csendjét csak a szél suttogása törte meg, ahogy a homok finom szemcséi a dűnék oldalán surrogtak lefelé. Gracie a tűz mellett ült, a kezében a jegyzőkönyve, de már percek óta nem írt le egyetlen szót sem. Fülében még mindig ott visszhangzott Claire és Louis zavaros vallomása, és a saját gondolatai egyre sötétebb ösvényeken jártak.

Egy nesz hallatszott a sötétből. Nem a szél… valaki. Gracie ösztönösen a tőrért nyúlt, amit a derekánál hordott. A többiek is felkapták a fejüket.

– Valaki van ott! – David felpattant, és a lámpását a sötétbe emelte.

A fénykörbe először csak homokot és pár megroggyant sziklát világítottak meg… aztán egy alak körvonalai jelentek meg a távolban. Magas volt, hosszú, sötét köpenyt viselt, és lassan, megfontolt léptekkel közeledett. Arcát nem lehetett kivenni a csuklya árnyékában.

A gyűjtő.

Gracie szíve hevesen vert. A férfiről eddig csak legendák, fenyegető pletykák és baljós történetek szóltak. Egy árny, aki rég elfeledett ereklyék, tiltott tudás és hatalom után kutatott, és aki sosem tűrt ellenállást.

– Ki van ott? – kérdezte Gracie.

A férfi megállt, a csuklyája alatt valami hideg, gúnyos mosoly villant.

– Csak én, a gyűjtő. Egy jó ideje követlek titeket, és el akarom venni, amit találtatok. Az az enyém. Engem illet.

Louis idegesen lépett előrébb.

– A parfüm nem a tiéd. Eljárt felette az idő.

– Tévedsz – a gyűjtő hangja mély volt, de bársonyos. – Az idő nem számít. Csak a hatalom. A Szedzsem-Peret nem csupán illat. Egy kapu. Aki képes uralni azt, képes irányítani mások elméjét, vágyait… sőt, az emlékeit is.

Gracie érezte, ahogy Claire keze a karjába kapaszkodik. A csapat tagjainak arcán a félelem lassan átcsapott a kételybe.

– Adjátok át nekem… önként.

Gracie összeszedte minden erejét.

– Soha.

A gyűjtő csak biccentett, mintha számított volna erre a válaszra.

– Akkor majd másképp veszem el. 

És azzal eltűnt a sötétségben, olyan hangtalanul, mintha ott sem lett volna.

A tábor légköre megváltozott. A tűz ropogása idegesen pattogott, a levegő tele lett feszültséggel. A csapat tagjai egymásra néztek, és Gracie rájött, hogy most már nem csak a gyűjtővel kell szembenézniük, hanem saját kételyeikkel is.

Louis arca sápadt volt.

– Megérezte bennünk… amit az illat kiváltott. Tudja, hogy elgyengültünk.

Gracie megmarkolta a palackot, ami addig egy selyemkendőbe tekerve hevert a sátor mélyén. Tudta: nemcsak a tárgyat kell megvédeniük. Magukat is.

És ekkor határozta el: ki kell deríteniük, hogy ki ez a gyűjtő valójában, és hol szerezte a tudását. Mert csak így győzhetnek. De a sivatagban, ahol minden hang visszhangot ver, és a múlt árnyai élnek… ez nem lesz könnyű.

8. fejezet

Gracie a sátra sarkában ült, kezében a selyemkendőbe csavart üvegcsével. Tekintete ide-oda cikázott a többieken. Louis a tűz mellett görnyedt, mintha órák óta ugyanabban a pózban ült volna. Claire a naplóját lapozta, de valahányszor írni próbált, keze megremegett. David feszült mozdulatlansággal meredt a sötétségbe, mintha attól tartana, hogy a gyűjtő bármelyik pillanatban visszatér.

Úgy érezte, gondolatai lassan összemosódnak egy furcsa, idegen hanggal. A parfüm hatása egyre mélyebbre húzta, és egyre nehezebb lett számára a világot tisztán látni. Emlékképek villantak fel egy másik időből, mintha maga is ott állt volna az ókori Egyiptomban, papnők között, illatszertartások szentélyében. A bőrét beborító balzsamos olaj meleg érintése, a szertartás ritmusa… és egy hang, amely suttogta a nevét, de nem ebben az életben.

Megrázta a fejét, próbálta elűzni a képeket. De tudta: az illat hatalma valós volt.

Felállt, és lassan odalépett Claire-hez, akinek arcát a sápadtság mintha a félelem árnyékát vetette volna.

– Ez nem csupán illat – mondta halk, komor hangon. – Valami ősi dolog ez, ami soha nem hagyott fel azzal, hogy jelen legyen közöttünk. Egy erő, amely sosem hunyt ki igazán.

David felállt, és a parfüm felé mutatott.

– Meg kell semmisítenünk, még mielőtt több kárt tesz.

Gracie felpattant.

– Nem! – a hangja túlságosan éles volt, maga is meglepődött rajta. Mindenki rá nézett, és a csend súlyosabb volt, mint bármely ki nem mondott szó. – Ha elpusztítjuk, elveszítjük a lehetőséget, hogy… hogy véget vessünk ennek. Nem tudjuk még, hogy pontosan mire képes.

David szeme keskeny résnyire szűkült.

– És mi van, ha addigra már túl késő?

Gracie tudta, hogy igaza lehet. Mintha az illat nemcsak rájuk hatott volna, hanem a homokba temetett emlékeket, a múlt árnyait is felébresztette volna. A tábor környékén egyre több különös jelet találtak – régi egyiptomi átokjeleket, furcsa állatnyomokat, és halk, megmagyarázhatatlan neszeket éjszakánként.

A csapat kezdett szétesni. Mindenki gyanakodott a másikra. Gracie ekkor döbbent rá: nemcsak az üvegcsét kell megvédeniük, hanem saját elméjüket is. És ami talán a legnehezebb, a saját vágyaikat, mert a parfüm nemcsak félelmet ébresztett, hanem csábította is őket.

Gracie halkan, de határozottan mondta:

– Holnap elindulunk. Megkeressük a templomot, amiről az írások beszélnek. Ahol ezt az illatot először megidézték. Ha van mód visszavonni a hatását… ott fogjuk megtalálni.

Louis bólintott. Claire is. David csak lassan, de végül ő is.

A hajnal halvány fénye lassan megfestette a homokdűnéket, de Gracie tudta: a legnagyobb harc még előttük áll.

9. fejezet

A sivatagi éjszaka dermesztően hideg volt. A csapat hangtalanul haladt a dűnék között, miközben a csillagok alatt egy ősi templom romjai bontakoztak ki előttük. Gracie úgy érezte, mintha az idő visszahúzta volna őket, Egyiptom olyan korába, amelyet már senki nem ismerhetett.

A templom bejáratát két kőoroszlán őrizte, homokkal félig betemetve. A repedezett oszlopokon halvány reliefek futottak végig: papnők vonultak illatszertartások közepette, és egy ismeretlen istennő alakja emelkedett ki a kőből. A neve rég elmerült az idő homokjában, csak az arca és a gesztusa őrizte meg a múlt emlékét. Csak egyetlen szó maradt fenn: Szedzsem-Peret.

A padlón amforák sorakoztak, melyek ritka parfümalapanyagokat rejtettek magukban. Gracie közelebb hajolt, hogy beleszippantson az egyikbe. Azonnal felismerte az illatot, ez ugyanaz volt, mint amit az alexandriai raktárban talált edényben érzett. Az illat alig érezhető aromája a levegőben lebegett. De nemcsak ő érezte.

Megdermedt.

A gyűjtő ott állt a templom szentélyében.

Az árnyak mögül lépett elő, arca félig sötétségbe borulva. Szeme sötét és könyörtelen volt.

– Adjátok nekem. Nem a tiétek. Ez mindig is hozzám tartozott.

Gracie összeszorította a fogát, miközben Louis mellé lépett, Claire és David mögötte. A parfüm hatása még mindig a bőrük alatt kavargott, emlékeket idézett, vágyakat suttogott, de most valami más is volt bennük: egymásba kapaszkodó, makacs ellenállás.

– A hatalom eltorzítja azt, aki birtokolja – mondta Gracie halkan, de határozottan.

A gyűjtő elmosolyodott, de a szeme rideg maradt.

– Tévedsz, Gracie Simpson. Az illat nem csupán parfüm. Ez kapu. Azokhoz, akik valaha uralták a lelket és az elmét. Ha átadod nekem, megkímélem a többieket. Ha ellenállsz… eltiprom őket.

Louis a késéért nyúlt, David szorosabbra fogta az elemlámpát, Claire hangtalanul hátrébb húzódott, hogy fedezékből segíthessen. Gracie azonban tudta: a harcot nem késsel és elemlámpával kell megvívni.

A parfüm dönt.

Lassan kibontotta a selymet, és kezében tartotta a vékonyka üvegcsét. A gyűjtő megmozdult, de Gracie felemelte a kezét.

– Van egy feltételem.

A férfi megállt.

– Beszélj.

Gracie mély levegőt vett.

– A hatalom, amit keresel, nem tartozik senkihez. Nem volt soha egyetlen emberé sem. De ha valóban meg akarod, akkor vállald a következményeit.

Mielőtt bárki megakadályozhatta volna, Gracie kinyitotta az üvegcsét, és a parfüm utolsó cseppje a homokba hullott. Egy pillanat alatt tört rájuk az illat - sűrű, mélyen édeskés, valahogy túl tökéletes ahhoz, hogy földi legyen.

A levegő megremegett.

A gyűjtő szeme kitágult.

– Mit tettél…?

A föld mintha felmorajlott volna alattuk. A templom falai halványan világítani kezdtek, a régi reliefekből füstös alakok szálltak fel, egykor élt papnők szellemalakjai, illatszertartások kísértő emlékei. Az illat magába szívta a múlt árnyait, és azok a gyűjtő felé indultak.

Ő hátrált, de késő volt.

– A hatalom nem enged – suttogta Gracie. – Aki megidézi, a rabjává válik.

A gyűjtő üvölteni próbált, de a hangját elnyelte a szellemáradat, a testét átitatta a parfüm utolsó ereje, s mint a homokba hulló árnyék, eltűnt a templom mélyén.

A levegő elcsendesedett.

Gracie térdre rogyott. Louis odalépett, felsegítette. Claire könnyek között szorította magához Davidet. A sivatag felett a hajnal első fényei megfestették a romokat.

– Vége? – kérdezte halkan Louis.

Gracie fáradtan bólintott.

– Igen – bólintott Gracie, izgatottan csillogó szemekkel. – De szerencsére ezek az amforák épségben megmaradtak. Kinyerjük belőlük az illatanyagot, és részletesen elemezzük. Ez óriási lehetőség!

A csapat tagjai lelkesen kezdtek dolgozni: jegyzeteltek, mintát vettek, és gondosan becsomagolták az edényeket. Mindenki érezte, hogy valami különleges dolog részesei – egy elveszett világ töredéke elevenedett meg előttük egy illat formájában.

Ahogy elindultak vissza a tábor felé, már a vizsgálati eljárásokat tervezték: gázkromatográfiát, molekuláris elemzést, mikroszkópos vizsgálatokat. A cél egyértelmű volt – feltárni az összetevőket, megfejteni az ókori recept titkait, és megérteni, milyen szerepet játszhatott ez az illat a rituálékban vagy a mindennapi életben.

Tudták, hogy ezzel a felfedezéssel valami mélyebbhez értek hozzá: egy illathoz, amely egyszerre idézett fel vágyat és félelmet. És bár ugyanúgy néztek ki, mint amikor reggel elindultak, belül már mindannyian megváltoztak.

10. fejezet

Hónapokkal a sivatagi éjszaka után Gracie az irodában ült. Az ablakokon túl Alexandria városa lüktetett, de odabent csend honolt. Az asztalon, egy vékony falú üvegbura alatt, egy frissen készült parfümfiola állt. A folyadék sápadtarany színe halványan ragyogott a délelőtti fényben.

A csapat együtt dolgozott a rekonstrukción. Nem csupán egy illat újrateremtésén, hanem egy történelmi és érzelmi kísérleten. A világ első hiteles rekonstrukciója egy ókori Egyiptomból származó parfümről, amely nemcsak illatjegyeket, hanem érzelmi és pszichés hatásokat is hordozott.

Modern neuroaromaterápiás vizsgálatokkal is igazolták, hogy az illat összetevői – lótusz, mirha, kyphi és egy különleges gyanta – bizonyos idegpályákon képesek aktiválni rég elfeledett érzelmi reakciókat, kollektív és öröklött emlékeket. Az egyiptomi halotti rituálékhoz használt illatok nyomán olyan élményeket váltottak ki a tesztalanyokból, amelyeket a modern tudomány alig tudott értelmezni.

A publikációt a Journal of Archaeological Science és a NeuroSensory Research Quarterly egyaránt címlapon hozta le. A világsajtó szenzációként tálalta:

"Ősi Egyiptom illata, amely képes hatni a lélekre."

Egyik nap Gracie hosszasan nézte a fiolát, mintha azon tűnődne, a múlt meddig képes utolérni a jelent. A sápadtarany folyadék lassan megmozdult a fényben.

Odakint a város lüktetett, az élet ment tovább, mintha semmi sem történt volna. De Gracie tudta, hogy a homok alatt, a lezárt termekben és a sosem említett iratokban tovább léteznek olyan történetek, amelyeket nem akarnak, hogy bárki is újra elmondjon.

Nem minden titkot kell megfejteni. És vannak dolgok, amiket nem azért talál meg az ember, hogy uralja, hanem hogy tanúja legyen.

A fiolát óvatosan visszahelyezte a bura alá, majd lassan felállt. Miközben becsukta maga mögött az ajtót, a szoba újra csendbe burkolózott. Az illat alig észlelhetően ott maradt a levegőben – emlékeztetőül, hogy a történetek sosem igazán érnek véget, csak elcsendesednek, míg valaki újra meg nem szólítja őket.