Emberáldozatok

Amikor Egyiptomra gondolunk, legtöbbször a piramisok, a fáraók és a múmiák jutnak eszünkbe. Nehéz elképzelni, hogy ebben a fejlett és lenyűgöző kultúrában valaha is léteztek emberáldozatok. Pedig a legkorábbi időkben valóban történtek ilyen szertartások. Az első fáraók korából, vagyis több mint ötezer évvel ezelőttről származó sírokban találtak bizonyítékokat arra, hogy a király halálakor embereket is eltemettek vele együtt.

Az Abüdoszban feltárt sírokban például több tucat ember csontvázát fedezték fel a fáraó sírja mellett. Úgy tűnik, ezek az emberek ugyanabban az időben haltak meg, mint uruk. Valószínű, hogy szolgák, katonák vagy udvari tisztek lehettek, akiknek az volt a feladatuk, hogy a túlvilágon is segítsék a fáraót. Egyes tudósok szerint önként vállalták a halált, mások úgy gondolják, hogy megölték őket egy vallási szertartás során.

Ez a gyakorlat azonban nem tartott sokáig. A későbbi időkben már nem embereket, hanem agyagból vagy fából készült kis szobrokat tettek a sírba. Ezeket úgy hívták, hogy usébtik, és azt hitték, hogy a túlvilágon életre kelnek, és dolgoznak a fáraó helyett. Így az emberáldozatok helyét lassan a jelképes áldozatok vették át.

A vallás is megváltozott. Az egyiptomiak már nem a vért és a halált tartották a legfontosabbnak, hanem az isteni rend, a Maat fenntartását. Mégis, a régi idők emléke sokáig megmaradt a szertartásokban és a templomi ábrázolásokon. A halál, az áldozat és az isteni világ kapcsolata mindig is része maradt az egyiptomi hitnek.
Az emberáldozat tehát nem volt mindennapos dolog, inkább az ősi idők szokása. De jól mutatja, milyen mélyen hittek abban, hogy a fáraó halála után is folytatódik az élet, és az emberek áldozata segítheti őt az örökkévalóság felé vezető úton.